Füredi OXION®
Tulajdonságai alapvetően megegyeznek a FÜREDI ION pH 9.3 ivóvíz címszó alatt közöltekkel, de lényeges eltérés az, hogy a termék legalább 50 mg/l oxigént is tartalmaz. (pl. a természetes tavak folyók vize 3 mg/l tartalmaz, ami például kedvező a halaknak). A magas oxigéntartalom kedvező élettani hatásai miatt ez a termék különösen legyengült szervezettel rendelkező, kimerült, fáradt emberek- és különösen erős fizikai munkát végzők- valamint nagy megterhelésű sportolók részére ajánlott a szakirodalom szerint. Az ember táplálék nélkül 2 hónapot, víz nélkül 3 napot, oxigén nélkül 3 percet képes túlélni.
Kik szeretik fogyasztani - Fogyasztói visszajelzések alapján:
Mindenki, aki vitalitását, közérzetét, teljesítőképességét szeretné javítani, de állítólag ajánlatos sportolóknak, intenzív fizikai munkát végzőknek, időseknek, sokat mozgó gyerekeknek, akik a nagyvárosok szennyezett levegőjét szívják. Rákos megbetegedések mellett, illetve közben, fejfájással, migrénnel küszködőknek, kimerül, nagy stressznek kitett embereknek.
Az elfogyasztott oxigén dús vízből a molekuláris oxigén a száj, a gyomor- és bélnyálkahártyán keresztül felszívódva a vérárammal jut a szövetekbe, izmokba, valamint a létfontosságú szervekbe.
Kedvező hatását úgy fejti ki, hogy rövid idő alatt megszünteti a vér és az előbbiekben említett létfontosságú szervek oxigén hiányát, ezáltal csökkenti, oldja a fizikai, szellemi fáradtságot.
Kedvezően befolyásolja keringési és emésztési zavarokat. Mindezek a kedvező élettani hatások akkor érvényesülnek, ha rendszeresen, lehetőleg naponta iszunk megfelelő mennyiségű oxigénnel dúsított vizet, amelynek semmilyen káros mellékhatása nincs.
Mennyiségi korlátozás nélkül fogyasztható, de alvás előtt legalább 4 órán belül ne igyunk oxigénes vizet, mert az élénkítő hatása miatt nehezen tudunk elaludni!
Tanácsok javaslatok termékeink fogyasztásához:
Ivóvizeink az elsavasodás csökkentésével alkalmasak a test belső mosására, regenerálására. Ehhez naponta a FÜREDI lúgos ivóvíz családból választva, ajánlott 1,5-2 litert fogyasztani!
Ha soha nem fogyasztott lúgos vizet, kezdje hígítással: 1 liter pH 9.3 lúgos víz + 2 liter hagyományos ivóvíz. Hagyja, hogy szervezeti fokozatosan egy pár nap alatt szokjon hozzá, úgy hogy közben növelheti a víz lúgosságát a hígítás csökkentésével.
Konzultáljon orvosával, ha lúgos vizet fogyaszt!
Ne igyon lúgos vizet, ha gyomorsav hiánya van!
Tárolási tanácsok:
Ne tárolja a lúgos vizet rozsdamentes acélból, alumíniumból vagy más fémből készült tárolóban!
Mindig lezárt edényben, hűvös helyen tárolandó!
"Egyetlen betegség létezik: az elsavasodás" (Dr. Robert O. Young)