"Egyetlen betegség létezik: az elsavasodás" (Dr. Robert O. Young)

Az ionizált lúgos vízről

A víz
Mindenki előtt ismert, hogy testünk 70%-a víz (a vérnek pedig 94%-a), ezért a víz a legfontosabb anyag az optimális pH érték biztosításához és fenntartásához.
A normál testműködés során naponta 2-3 l vizet veszítünk, ezért minimum ezt a mennyiséget pótolni kell.
A pótláshoz célszerű  bőséges mennyiségű lúgos víz fogyasztása, amelynek pH –  értéke legalább 9,0 – 9,5. Ezzel lehetséges a tárolt savas anyagok semlegesítése és – ha megfelelőétrenddel vagy táplálék-kiegészítővel párosul – a savak eltávolítása is a szervezetből. Ehhez szükséges az is – a pH érték mellett – hogy a fogyasztott víz megfelelőtisztaságú legyen, és optimális mennyiségűoldott ásványi anyagot tartalmazzon.
Természetesen ez csak általános ajánlat, mindenkinek javasoljuk, egyeztessen orvosával a számára optimális mennyiség beállítására.
Az ionizált lúgos víz szerepe a méregtelenítésben!
Dr. Robert O. Young „A pH csoda” című könyvében leírtak szerint – egyetlen betegség létezik az elsavasodás - vagyis minden más betegség főleg a szervezetünk elsavasodásából származtatható, illetve főleg a szervezetünk elsavasodása felelős érte. Még ha túlzásnak is tekintjük ezt az állítást, de mégis elfogadott tény, hogy a szervezet túl savasodása komoly veszélyeket rejteget szervezetünkre.
Az ionizált lúgos víz segíthet a testünk sav-lúg egyensúlyának helyreállításában, kedvezően befolyásolhatja a keringési és emésztési zavarokat, oldhatja a fizikai és szellemi fáradtságot.
 
Az ionizált lúgos víz hatása a szervezetben!
A mai életmódunk és az étkezési szokásaink miatt a szervezetünkben egyre több sav keletkezik pl. szénsav, tejsav, húgysav stb.
A fölösleges savakat a szervezet igyekszik közömbösíteni, megkötni.
A szervezetünkben a savak közömbösítésre legalkalmasabb kalcium sókat a csontból vonhatják el, ami viszont csontritkuláshoz, fogszuvasodáshoz vezethet. Az így keletkezett mészsók különbözőhelyekre való lerakódása okozza az érelmeszesedést és egyéb meszesedéseket.
A fölösleges savak zsírban is megkötődhetnek,ami  jelentős károkat okozhat szervezetünknek és elősegítheti elhízásunkat.
Szakirodalmak szerint nagyon sok betegség alapja is az elsavasodás pl. a gyomor és egyéb emésztőrendszeri gyulladások, fekélyek és allergiák stb.
Az ionizált lúgos víz a szervezetbe jutva segít a savak semlegesítésében és elősegítheti testünk sav-bázis egyensúlyának helyreállítását.

Mennyi ionizált lúgos vizet fogyasszunk naponta?
Az ionizált lúgos vízből is (mivel ivóvízről van szó) ajánlott naponta legalább 2 litert fogyasztani, mivel lényeges változást, több mint 2 liter víz fogyasztása eredményezhet. Fontos, napunkat folyadékpótlással kezdeni. Így az ionizált lúgos vizet is jó, ha reggel kezdjük el fogyasztani.
Felhasználói visszajelzések igazolják, hogy a Füredi ION remekül támogatja a sav-bázis egyensúlyunk normalizálódását és javítja közérzetünket.  

Az ionizált lúgos vízről

Mindenki előtt ismert, hogy testünk 70%-a víz (a vérnek pedig 94%-a), ezért a víz a legfontosabb anyag az optimális pH érték biztosításához és fenntartásához.
 

Honnan indul a lúgosítás?

Vásárlói visszajelzések, tapasztalataink és a nemzetközi kutatások eredményei alátámasztják, hogy a pH7,1-pH8,9-ig tartományba eső lúgosítás nem változtatja meg számottevően az emberi szervezet sav-bázis egyensúlyát.

Kapcsolat

Tünde Gaálová
Farská ulica 324/2
93012 Ohrady
IČO: 46867198
DIČ: 1029801333
IČ DPH: SK1029801333
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Web: www.vodazdravia.sk
Tel:
00421 918 974 470